Leírás

Már a 14. században kisebb erősséget emeltek a mai vár területén, melyet többszöri átépítés és bővítés során a 16. század közepére komoly várrá alakítottak. A várat 1566-ban vették be az oszmán csapatok röviddel Szülejmán szultán halála után. A rommá lőtt erősséget a törökök újjáépítették. Bár eredeti körvonalait megtartották, a védelmi rendszert újragondolták: a belső és a külsővárat egy nagy egységbe fogták – ők ezt tekintették belső várnak. Az építési munkák a foglalás után azonnal megkezdődtek, s 1568-ra már komoly előrehaladásokat értek el. Ekkor már a palánk erődítésének lehetősége is felmerült, ám a jelek szerint még a belső vár sem lehetett tökéletes állapotban: 1570-ben a szultáni parancsok újra a belső vár falainak javításáról szólnak, az ügy komolyságát mutatja, hogy lényegében az egész Dél-Dunántúlt mozgósították a cél érdekében.

„A szabálytalan négy szög alaprajzú vár 3 oldalát (– kelet, dél és nyugat –) belül 8 m magas, 15 m széles földtöltéses kötőgátak alkotják, melyeket mellvédszerűen kiképzett téglafal borít kívülről.

A kötőgátakat a négy sarkon, belül üres ó-olasz bástyákra emlékeztető kő, illetve téglabástyák kapcsolják össze, amelyek közül az északnyugatinak a mérete a legnagyobb, míg a többi háromé jóval kisebb, s nagyjából egyforma alapterületűek. A két északi bástya alsó része a Pécs melletti jakabhegyi homokkő felhasználásával készült, míg a felső szakaszán csak elvétve találunk követ. E bástyák felső része elárulja építésük korát, ugyanis a jellegzetes hódoltságkori török kisméretű téglák, s a vastag mészkőréteg együttes alkalmazása bizonyíték, hogy ezeket a bástyákat 1566. és 1689. közt emelték. Ezt igazolja a két északi bástyának a déli külső falán a még helyenként megmaradt sztalaktitos fogsor szalag is. A két déli bástyánál az építőanyag tisztán jakabhegyi vörös homokkő, s a hódoltságkori lapos tégla csak a nehezen egymáshoz illeszthető, durván megmunkált kövek hézagainál található. E két bástyánál, hasonlóan a fent leírt északiakhoz, a mellvéd nagyméretű barokk téglákból készült. A 4 bástya összes lőréseinél, a külső és belső falsíknál, s a bélleteknél, a felismerhető, jellegzetes hódoltságkori téglaépítkezési mód igazolja kialakításuk korát. A lőrések sérült részeit az 1700-as években, nagyméretű téglákkal javították ki.

A vár főbejárata a déli kötőgát keleti végében, közvetlenül a délkeleti bástya mellett található, s itt a nyomott kosáríves barokk kőkeretes kapun át jutunk az 1700-as éveket idéző, boltozott, hosszú kapualjon keresztül a várudvarba. A váriban ezen kívül még 2 kaput találunk: a keleti földgát közepe táján, valamint az északi kazamatasor középső boltozatos helyiségénél.

A várudvar sík területének központi térségében, észak felé mintegy 160 cm magasságú, laposan elterülő dombrészen téglalap alaprajzú hódoltságkori dzsámi'' helyezkedik el.” (Kováts, 1966, 207–250.)

 

Irodalom

Ágoston Gábor: Muszlim hitélet és művelődés a Dunántúlon a 16–17. században. In: Tanulmányok a török hódoltság és a felszabadító háborúk történetéből. Szerk. Szita László. Pécs, 1993, 278–280.

Erdei Ferenc: A szigetvári vár helyreállítása Műemlékvédelem1966/2 107-111. link

Genthon István: Magyarország művészeti emlékei. I. Dunántúl.  Budapest, 1959.

Gere László: A szigetvári vár 2004. és 2006. évi ásatásának főbb eredményei Műemlékvédelem 2007/1 28-30. link

Hegyi Klára: A török hódoltság várai és várkatonasága. Budapest, 2007, II, 1292–1303. III, 1568–1576.

Kováts Valéria: Szigetvári történeti néphagyományok. II–III. Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 7 (1962) 249–285. link

Kováts Valéria: Sziget várának kutatástörténetéhez. Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 11 (1966) 207–250. link

Molnár József: Szigetvár török műemlékei. Budapest, 1958. (Műemlékeink.)

Papp László: Szigetvár XVI—XVII. századi erősség-rendszere ábrázolásai. Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 10 (1965) 213–255. link

Szigetvári műemléki és városképi vizsgálat. Budapest, 1952.