Leírás

1599-ben a hajdúk komoly rajtaütést hajtottak végre a Duna mellett, ezzel komoly gondokat okozva a török hadvezetésnek. A magyar végekre vonuló Dámád Ibrahim pasa nagyvezír ezért elrendelte a dunai viziút megerősítését, melynek keretében új palánkokat is létesítettek, például Szerdahelynél és Tolnánál. Az erődítményt – mely szokás szerint négyzetes alaprajzú, sarkain körbástyákkal megerősített palánk volt – 1605-ben már biztosan használták. Mindemellett Tolnán már a 16. században laktak muszlimok, lelki életüket egy dzsámi volt hivatott szolgálni, amely 1560-ban már biztosan állt. Evlia tehát helyesen állítja száz évvel később, hogy a dzsámit Szülejmán szultánról nevezték el. A muszlimok minden bizonnyal e köré az épület köré települtek, s a 16–17. század fordulóján itt épült fel a palánk is. Athanasio Georgiceo leírásából tudjuk, hogy a dzsámi egy omladozó templom egy részét foglalta el. (Ez igen gyakori eljárás volt a muszlimok körében.) Talán ezt az épületet használták a visszahódítás után városi plébániaként, de a jelek szerint 1728-ra már használhatatlan állapotba került. (T. Mérey, 1992, 189–190.)


Irodalom

Hegyi Klára: A török hódoltság várai és várkatonasága. Budapest, 2007, II, 1167–1171.

Szakály Ferenc: Tolna megye negyven esztendeje a mohácsi csata után (1526–1566). In: Tanulmányok Tolna megye történetéből. II. Szerk. Puskás Attila. Szekszárd, 1969, 5–85.

Szakály Ferenc: A mohácsi csatától a szatmári békekötésig 1526–1711. In: Tolna mezőváros monográfiája. Szerk. Glósz József–V. Kápolnás Mária. Tolna, 1992, 91–174.

T. Mérey Mária: Újjáépítés és konszolidáció, 1711–1790. In: Tolna mezőváros monográfiája. Szerk. Glósz József–V. Kápolnás Mária. Tolna, 1992, 175–248.